2010. február 5., péntek

Kipróbáltad már?

Te kipróbáltad már? Na? Nem kell a hamuka, szerintem te sem voltál rest és átadtad magad a (látszólag) kéjes örömöknek. Persze csak ha van account-od és rollod a fulltilten... Igen, a rush-pókerről beszélek, amit most beforradalmizáltak az online világba. Mivel cashgame és fulltilt, így kétszeresen sem nekem való viszont természetesen nem tudtam megállni a próbálkozást. Az úgy történt, hogy lesz az a 250K-s garantált verseny mindössze 5,5 buyinért. Igaz, hogy ötvenezer induló lesz (ennyi a max.), de gondoltam bepróbálom majd vasárnap. Ehhez viszont nem volt elég a maradék két zsetonom, így megint betoltam kis lét, hogy nevezzek. No, hamár ott volt a pléjmani, csak beültem egy NL10-es rush asztalhoz :-)) Gyöngyivel nézegettük és biza seperc alatt felvittem a dolgokat másfél beülőig. Már-már kezdtem örömködni, de mindenképpen vidámság a dolog. Természetesen csak ilyen mikro téten, mert egyébként nemigazán nekem való, hogy semmi info az ellenfelekről. Mivel 6 fős asztalt kerítettem, így hozzánemértő lévén amolyan sng stratégiával nyomultam :-))) Nem, nem kell megfeddni, hiszen csak buliból játszottam. Mivel közben ráklikkeltem pár torna nevezésre is, így hamarosan bevégeztem a rusht, visszaesve kemény 80 cent pluszra...:D Aztán később mégegyszer benéztem, hogy teljen az idő, ekkor már el is hussant a 10-es beülő. Ennyit a CG-ről :D
Viszont a 8-as tornáról elég kemény dolog volt kiesni közben AJ-vel JJxx9 boardon, ugyanis J9-cel vívtam allinig a csatát... :-/ Egy 5-ös sng-n is felejthetőt teljesítettem. Persze mindenezeket csak bevezetőnek szántam a lényegi dologhoz: Sikerült végre FullTilten megszereznem az első normális helyezést. 5,5-ös rebuyos OmahaHL volt a móka és különösebb bedbít nélkül, de nagy odafigyeléssel meneteltem 185 indulóból egészen az FT-ig. Nem kellett rebuyt vennem, de addont azért beszereztem. 18 fizetős hely volt és aránylag nyugodtan üldögélhettem volna a buborékjátékban, ehelyett viszont én ütöttem ki a 20. és 19. versenyzőt is :-)) Ekkor összeültette a két utolsó asztalt. Én a 7. helyen álltam (ill. ültem :-)) az asztalnál pedig az előttem lévő hatból ültek 5-en (!) Hát nem igazán örültem, mert elég agro játék ment, nekem meg elfogyott az indulólapom, így igencsak megfogytam zsetonilag. Aztán mire FT-re értünk, pont sikerült visszamásznom kicsit középmezőnybe. Ott azonban megint laphalál és nagyvakomon pont a legagreszívebb bigstack ült, így lopás is el lett felejtve. A legshortabb játékosok sorra elkezdtek duplázni, így hamarosan 9. helyen néztem ki a fejemből, hogy most akkor szívás van-é avagy mivanmá :D Türelmesbe kapcsoltam (nem volt nehéz olyan vacak lapokkal) és ketten ki is ejtették magukat hamarosan előttem. Végül elkezdtem nyomulni, de folyamatosan csak splitelni tudtam. Aztán már az sem sikerült és végül egy 100-as lett a jutalmam a 7. helyért. Nem bosszankodtam, hogy 740 lett volna az első hely, hanem teljesen örömködtem, hiszen ezen a site-on eddig semmilyen babér nem termett. Most pont ennyi lett a bankrollom itt, ugyanis verseny közben visszaraktam MB-re az el nem vesztett (rush/mtt/sng) zsetonokat mentsük-ami-menthető formában :-)) Talán ezzel is ezt kellene tennem, de még hajt a vérem...:D Majd meglátjuk: lehet fordult a kocka és ez csak a kezdet...

2010. február 3., szerda

Csoda KK-val!

Akkora meglepetés ért tegnap, hogy már-már kezdtem hívő lenni. Szokásos sng-ket nyomom és megkapom a szokásos KK-mat. Itt ugye két megoldás van: 1. Preflop eldobja mindenki és sikerül elvinnem szerencsésen a vakokat. 2. Valaki megadja és kiesek. Az utóbbi fél évben nem volt más példa, talán kivéve pár esetet tornán, mikor sss játékos pár zsetonját sikerült elvinnem. Nomost miután tegnapi első KK-m megjött, már nyúltam is a fold gomb felé, de hirtelen mazochista érzések kerítettek hatalmukba és emeltem 4xBB-t. Visszaemeltek és már néztem is, hogy marad-e még zsetonom miután lemákol, de azért allin tettem. És megtörtént a csoda: A5o-s kolléga NEM MÁKOLT LE!!! Jött a flopra 23x, ekkor már kellemetlen volt a dolog, de nem javult turn-ön, riveren :-)) Eufórikus érzés ez barátaim, bátran állíthatom. Hanem utána... Kis idő múlva másik asztalon szintén KK, itt néztünk flopot, ami Kxx volt. Ellen nyomott ollét én megadtam... és pókerem lett emberek!!! Nem is értettem a dolgot. Oly nagy pillanat volt ez, amolyan katartikus élmény... Kívánom mindenkinek.
(Jó-jó, aztán ophus ligában lehúzott egy riveren beeső két out, majd miután feljöttem újra, két hasonszőrű ki is ejtetett, de sebaj. Csak a szokásos...)
Ma (legrosszabb esetben holnap) meglesz a bónusz (mostmár tényleg :-), aztán irány újra az mtt-k világa. valamint nyitok az egyéb termek felé is, mert pl. iPokeren mostanság kezd reménytelivé válni az élet. Gyarapodnak a lehetőségek :D Tegtnap megint Winner volt a soros. Igaz csak 10 zseton, de megint itm közepe, ami elég bíztató.
Még visszatérve PS-re. Talán az egyetlen terem, ahol már harmadszor írnak jóvá nekem némi suskát, mivel olyan asztalon játszottam, ahol öszejátszás történt. Nagyon korrekt dolognak tartom ezt, mert azért nem mindegy, hogy egy 13-as sng hogy végződik ugye. Egyetlen probléma, hogy nem írják meg, kik voltak a rosszfiúk, de gondolom úgyis zárolják őket, így talán nem kerülök megint össze velük. Persze lehet, hogy nem is volt összejátszás, csak annyira ég a képük az rng-jük miatt, hogy a kisebb grindereknek adnak némi bocsánatkérő visszatérítést :-)))
Fulltiltes reklám meg mondogatja, hogy azért játszanak pókert, mert az nem kaparós sorsjegy.
Nem a lóf...t! :-))))

2010. február 2., kedd

+34

+34
Összesen ennyit sikerült januárban létrehoznom, ami bizony igencsak siralmas ugyebár. Ez főként annak köszönhető, hogy év elején rögtön 150 mínusszal kezdtem, aztán magamra találtam, de fulltilten megint bepróbálkoztam egy százassal, ami huss... Továbbá jó lenne végre behúzni PS-en a 80 százalékokat és akkor nem araszolgatnék felfelé, hanem végre szárnyalnék, ahogy illik. Szerintem kb 300-at nemnyertem meg az idióta 2 outok ellen ebben a hónapban (és ebben benne van, mikor viszont én mákoltam néhanapján). Februárban jobban össze kell szednem magam. mostmár tényleg csak 1-2 nap, hogy meglegyen a bónuszom, utána nagyon gondosan kiválogatom a versenyeket és megpróbálok teljesen odakoncentrálni. Arra is figyelnem kell, hogy a gyenge ellenfeleket nem lehet lewépézni :-))
Élőben jól sikerült a januári forduló. Itt mondjuk tehetnék pontot is, hiszen ötödik lettem, de őszintén szólva nem igazán remekeltem. Elején folyamatosan kaptam egész jó lapokat (AQ-k, JJ-k) de Gizda ellen nem volt ellenszer, valamint a többiek is állandóan lejavultak. Gyakorlatilag nagyon hamar elfogyott a zseton és a kedvem. Aztán manóném rábeszélt a rebuyra és jól tette. Ezután sem voltam valami nagy szám, bár már ügyesebben harcoltam, de volt egy-két igazán nagy malacom is, főként Csajbi barátom ellen. Meg kell említeni, hogy szuper jól néz ki a vecsési klub így felújítva. Nagyon kellemes a dizájn és barátságos a környezet. A hangulat egyébként sem volt rossz, amit persze megalapozott a hatalmas hóesés: mindenkinek egy kaland volt odaérni :D Mi pl. 40-nel haladtunk max az autópályán, ami kissé megdobta a menetidőt, de ügyesen pont időben befutottunk...

Most lesz egy-két érdekesebb liga, lehet hogy indulok rajtuk, bár ez mindig kétséges a két műszakom miatt...

Hát ez most ilyen unalmas-álmos hétfői bejegyzés lett... így kedden hajnalban :-))

2010. január 29., péntek

Leghülyébb én és miegymás

Annyi mindenről akartam írni, de mindig lusta vagyok akkor amikor friss élmény volt, utána pedig elfelejtem. Most azért megpróbálom összeszedni:

1. Igen, sikerült megdöntenem az eddigi hülyeségrekordom, amit 5 éves pókeres pályafutásom alatt véghezvittem :-) Ugyebár a sok buborékban való kipottyanás, az egy dolog. Eddig a rekordbénaságomat egy AA preflop foldolása volt azért, mert verseny szünetben szétszedtem az egeret pucolni, de szünet végére nem lettem kész és első lapom AA volt, aminek preflop foldolásást végignéztem egy apró könycseppet elmorzsolva :-))) 3x-oztam volna vele. Viszont most sikerült egy nagyobb dolog: pókert eldobtam riveren, mikor semmi technikai problémám nem volt. Hihetetlennek hangzik, de így nézett ki a dolog:

OmahaPL 2 ájrós mtt-n nagyon jól ment, de éppen kicsit visszaestem 2 peches leosztással, erre itt lett volna a lehetőség, hogy duplázzak és visszajöjjek biztonságos (és játszható stack-re). Már rám is emelt ellen riveren, mire én poénosan beírtam, hogy LOL, mintha AA-mat javulta volna le, és gondoltam nyomok egy időkérést, mielőtt visszatolom. Szinte biztos volt, hogy simán adja eddigi játéka alapján. Ez a terv volt, viszont nem vettem észre, hogy szünet után nagyvakként lejárt az összes plusz időm, mikor nem értem vissza, és most egy másodpercem sem volt. Mire klikkeltem volna, szépen eldobta a gép és sitoutra ültetett... OMFG gondoltam, de ez teljesen a saját töketlenségem miatt történt. Természetesen a maradék kis stack már csak arra volt elég, hogy 5 leosztáson belül kiessek. Szerencse, hogy csak ilyen kis versenyen volt az eset, de így is szídtam magam rendesen azért. Mondjuk ebből is tanultam...:-))

2. Zajlanak a bloggeres free-k a PS-en. Egyet ugyan átaludtam okosan elnézve a dátumot :D (Mivel éjfélre volt írva a kezdés, már eggyel arrébb volt a nap :D...)
Éjszaka megnyertem a 2. ticketemet is. Kissé nyomulnom kellett buborékban, mert nem volt zsetonom kiülni, de szépen sikerült agroskodni. Aztán már egyre nagyobb stack-em lett, mikor jött a szokásos KK-m... és természetesen out.
Ezúttal kivételesen nem javultak le, hanem már eleve jobb volt a CL ászpárja. Valahogy már meg sem lepődtem...:-)) Rikket néztem kiesésemig, nagyon szépen nyomta, nem tudom hogy végzett a végül.
Ma éjszaka fincsi 8 game lesz. Azért ebben illene újabb ticketet szerezni, lehetőleg mostmár nagyobb értékűt. Asszem minden a NL résznél dőlhet el, mikor a sok kis freeroller majd felteszi mindenét gamblingelni. Igyexem nem bajba kerülni, de ha felülről vagyok, akkor nem tétovázom a berakással.

3. Winner pókeren a héten indultunk egy 1K free-n. Én ugye dolgoztam, így Manóném feladata volt, hogy ügyeskedjen, amíg haza nem érek melóból a PS-en nyomulni. Nos, nagyon ügyes volt, és szépen becsúszott fizetős helyre, ami már eleve 6 dolcsi volt. Onnan pedig átvettem és egy duplázás meg rengeteg vaklopás után szépen felcsöveltem, majd FT-re is bekerültem. Végül (ciki, de) nem emlékszem 3. vagy 4. lettem... vagy 5. (?) de lényeg, hogy 55 dollárok lett belőle :-))
Volt itt egy érdekes magyar playa a balomon sokáig. Gyakorlatilag lefishezett, mikor 10BB-mmel csak allin/foldon voltam :D Nevetett, hogy nem merek floppot nézni. Aztán körfold után kisvakon rátoltam mindent Kx-szel, mire azonnal megadta T7o-val és miután dupláztam rajta, kioktatott, hogy milyen hülyeség azzal allin menni és tudta, hogy "blöffölök" :-))))) LOL! Nagyon jól szórakoztam rajta. Természetesen nem magyaráztam meg neki, hogy még ha sejti is a random lapot, a T magasa tán nem biztos, hogy elég egy call-ra a fél stackjével :-)) Mindig jókat mosolygok az ilyesmin. SNG-ken szoktak ilyenek lenni, mikor kiesnek és a világ legnagyobb fish-ének nyilvánítanak. Akkor mindig nagyon nyerőben vagyok...

4. Kicsiny lányom megkapta az új mobilt tegnap este. Teljesen oda volt meg vissza, nagyon aranyos volt :-))

5. Szombaton pedig kezdődik az idei élő bajnokság. Hurrá! :-))

2010. január 26., kedd

Helyzetjelentés

Mindjárt vége a hónapnak és még össze se adtam a termekben levő cuccost, hogy hogy is állok januárban. Elég hirtelen mínuszbna kezdtem azt tudom, de mostmár talán sikerült kimászni a gödörből, tán meg is fordult a kocka. Tán meg is kellene már számolnom valóban, mert ez így csak hasraütögetés :-)
Éjszaka megvolt az első bloggeres free a PS-en. Egyelőre csak egy 11-es jegyet sikerült összegürizni. Kissé későn kezdődnek ezek a versenyek és azért meló után már elég fáradt a szemem, de ma meg pont Omaha lesz éjféltől, így lehet megint bevállalom. Egyébként a SCOOP-ra lehet jegyeket nyerni. 1700 felett indultunk ha jól emléxem és 153 volt a itm. Asszem 130. körül végeztem, de már elég allin/fold móka ment, amiből most nem jöttem ki jól sokáig. Mellette, hogy ne legyen unalmas, de mégse szórjak esetleges túlfáradtság miatt komolyabb összeget, így beregeltem egy 2,2-es tornára, ahol biza remek 8-game ment. Talán már tudják sokan, hogy meglehetősen szeretem a vegyes játékokat és már sikerült pár HORSE dobogót/győzelmet elérnem korábban, így lelkesen vágtam bele, bár az első díj mindössze 65 játékpénz körül várakozott rám. Végül be kellett érnem a 4. hellyel, de 3 óra körül erősen kihagyott a koncentrációm már :-)))
Azért nem csak ilyen fun tornákon indulok, hanem nyomom a 13-as sng-ket serényen. Gyűlik a pont is, így meglesz február 5-ig a bónusz úgy néz ki. Nomeg pluszt is hoznak eddig remekül, bár az a fránya 3. hely már annyi van (6 fős asztalon), hogy nagyon utálom. Szinte kivétel nélkül 2-3 outok esnek olyankor...:-( Viki ugye írt a KK-ról cikket. Nos, sajnos nem emlékszem, hogy mikor vittem utoljára potot KK-val, ha már flop is került az asztalra :-(( Egyszerűen teljesen mindegy mit csinálok preflop. Ha bejönnek levernek. PS nem enged KK-val nyerni. Be kellenem már rakni valami elemző progiba az sng-ket, ki is jönne, hogy KK mekkora nagy mínusz nekem. Dehát tényleg preflop fold PS-en??? Nem hiszem, mert engem meg sza.. izé... szénné aláznak vele. No majdcsak megváltozik ez is. Mostanság elég sok profibb grinderrel összefutottam, már figyelnem kellett a nevezési listát, annyira összesűrűsödünk néha. Pedig van hal a tóban bőven, csak nem egy stégen kell tömörülnünk. Pontosabban nem egy időben. Azért már van pár olyan okosabb playa is, aki leregelt azokról az asztalokról, ahová én is beregeltem :D Bár ez nem minden napra jellemző azért :-))

Legfontosabb dolog: Kicsiny lányom megírta a felvételijét a gimibe! Úgy néz ki nagyon jól sikerült, elég biztosak vagyunk benne, hogy felveszik, de meg is érdemli. Valószínűleg holnap megyünk is megvenni az új telefonját, amit már kinézett, de még nem sejti, hogy máris megkapja. Most úgyis akciózzák :-)))

2010. január 19., kedd

Floplive döntő

No megvolt a döntő is a flop live-on. Szuper volt. Mondjuk nem kerültem végül itm-be, de nagyon élveztem a játékot. Csak egy vázlatos taktikával készültem, de szinte mindent sikerült megvalósítani, amit terveztem. Elég kevés zsetonról indultam, ezért muszáj volt akcióznom az elejétől fogva, ha a végén is ott akartam lenni :-)) Ez be is jött. Voltak szerencsés és peches leosztásaim, pl AA-omat kifizette Zsuga AK-ja, valamint az én AK-m futott bele Zoli AA-jába. Ez máris 1-1 ugye, csak ha fordított sorrendben történik, akkor a 2-ra már nem is lettem volna játékban... Ööö... ez érthető volt? kicsit reggel van még, de sebaj :D Nagy gratula Mindenkinek, aki itm volt, szépen játszottatok! Különösen az ikrek remekeltek. Mellesleg szerintem ők egyébként is talán a legjobbak tornajátékban közülünk. Imádok velük játszani, mert folyamatos agymunka minden összecsapás. Kicsit még jobbak nálam, de azért már fel-felveszem a kesztyűt és roppant jókat szoktunk küzdeni. Természetesen nem a "kinek a nagyobb a f..a" küzdelem folyik, hanem igazi játék és ezzel rengeteget fejlődünk szerintem. Nagy-nagy tornákat fognak még behúzni online és élőben is, ebben biztos vagyok. Meg én is! :-))) Nagyon részletezni nem fogom a játékomat itt és az év során összegyűjtött észrevételeimet sem osztom meg a többiekről, hiszen idén is tervezem a játékot a bajnokságban és nem kellene ennyi előnyt adnom ugye :P Bankrolltól függően megpróbálok minél több versenyen elindulni, sőt talán még Manóném is kipróbálja magát ha úgy alakul... Úgy érzem, ez jó év lesz. Bizakodó vagyok és mindent megteszek ennek érdekében. Daniel Negrenau blogjában szokott ilyesmiket írni, de én sem csak olyan levegőbe kiáltott amerikaias szólamoknak szánom mindezt, hanem szintén komolyan is gondolom. Egyelőre nem tervezem a külföldi élő tornákon való részvételt, de majd meglátjuk hogy alakul. Ha behúzok valami nagyot (márpedig be fogok :-), akkor talán lesz lehetőségem pár komolyabb szatelitre is, de egyelőre online szeretnék előrébb lépni. Úgy tűnik folytatnom kell az sng grindolás, mert a legnyereségesebb ebben vagyok. Pontosabban nyilván elég lenne egy nagyobb mtt-t nyerni és máris sokszorosát nyerném az sng folyamatnak, de ahhoz el kell jutni a tornák végére ugyebár :D No ez lesz a másik terv 2010-re: A pocketfives ranglistáján tartósan megvetni a lábam. Mert a sliding score-t tekintve (ami adott időszakot néz csak) végig benn voltam, de az egész évi pontszámokat tekintve épp lemaradtam az első százról 2009-ben. Természetesen csak a magyar listára gondolok, nem az egészre :-)))
No ennyit a tervekről.

Aki még nem tette meg: Nem ciki akár csak 1 dollárt is átutalni a bankrollból PS-en vagy fulltilten a Haiti tragédia túlélőinek megsegítésére. Ne legyetek lusták megtenni!

2010. január 14., csütörtök

Grindelés és Szettenkedés

A nagy grindelési elhatározásom abból ered, hogy biza PS-en lejár a legutóbbi bónuszom február 5-én. Pedig az 175 játékpénzt jelent, de annyira siralmas volt az október-december vonulat arrafelé, hogy inkább hanyagoltam a dolgot, mert már jóval több volt a bukta, mint a várható jutalom. Most viszont elhatározásra jutottam és belevágtam megint, mint régen: nem túráztatom magam tornákkal és mellette 1-2 sng, hanem csak sng odafigyelve 4 asztalon lehetőleg ultraagresszívan, amikor csak lehet :-)) Amikor már nagyon szídnak és utálnak, akkor tudom, hogy kitűnően (és eredményesen) játszom. Fel is kellene állítanom valami egyéni mércét az engem ért szitkok száma per nyereség vonalon a ROI mintájára :-)) Persze nem fogom, mert nemigen szoktam számolgatni, mint a rendes pókeresek. Én rendetlen pókeres vagyok etéren. Eddig sosem használtam semmilyen segédprogit játék közben, bár statisztikákat szívesen böngészek sharkscope-ról utólag meg bejelölök egy-két playát akivel szívesen avagy nagyon nem szívesen játszom. Nem is vagyok biztos benne, hogy sng játékra rá lehet húzni valamelyik kalkulálós programot, bár videókból próbáltam lelesni a dolgokat, de szerintem engem inkább zavarna, hogy a számok miatt megváltoztassam az eredeti elgondolásomat. Inkább az adott sng-re próbálom leszűkíteni a dolgokat. Ahogy én is változtatom állandóan a taktikámat helyzettől függően, ellenfelek is hasonlóan cselekednek (persze általában nem tudatosan, inkább amolyan fogalmam-sincs-mit-tegyek stílusban :-)) A legjobb playák pedig általában sok asztalon nyomják és néha bizony kihasználom, hogy mondjuk másik asztalon komoly döntéshelyzetben van, mert akkor legtöbbször könnyebb elvenni innen a vakját pl. :D Igen-igen, az sng játékban mindenféle kis sunyiságot be kell vetni, hogy igazából nyereséges legyen az ember. Nekem van még pár dolog a tarsolyomban, de ha nem haragszotok meg, nem fogom ide kitálalni őket, mert még sokszor jól jöhetnek akár versenyeken is. (Semmilyen csalás vagy becstelenség nem szerepel persze benne, mert azokat rühellem!)
Szóval a kezdeti 55-ből mostanra 295-ön állok 4 nap alatt. Voltam már 340-en is, csak ma reggel kis lejtmenet becsúszott, mert túl sok grinder és szerencsés naphőse került az asztalaimhoz... Még olyan 150 db 13-ast kell tolnom ahhoz, hogy kényelmesen meglegyen a bónusz. No persze lehetőleg minél nagyobb pluszban zárva a dolgot :-) Szerintem sikerülni fog, mert lelkes vagyok és nem tör le a maiféle pechesebb session sem. Természetesen ahogy nálam lenni szokott, semmi köze a választott limitnek a bankrollmenedzsmenthez, de a képességeimhez talán illik. Sosem bukom el a teljeset márcsak a több teremben elaprózva tartott játékpénz miatt sem és időben lejjebb megyek, ha esetleg vészesen megcsappan egy-egy site-on.

Nos akkor a Szettenkedésről pár szó. Ezt most ötlöttem ki, szerintem jól hangzik. Írhatnánk set-tenkedésnek is, de úgy nem mindenki mondaná helyesen :-)) Szóval nyilván arról van szó, hogy kapjuk a kis-közepes párokat és biza besettenkedünk velük a flopra, hátha szettesedik és azzal kaszálunk majd nagyot. Nagyon necces dolog sh asztalon, hiszen ritka, hogy ne emelne be valaki, márpedig akkor már csökken a létszám, akár kettesben is maradhatunk, ami már nagyon okos postflop játékot kíván, függően attól, hogy hány lap van a párunk felett illetve alatt. Nem fogok tanácsokat adni, mert egyrészt nem vagyok jó oktatásban, másrészt meg teljesen ellenfélfüggő számomra a dolog. Az biztos, hogy szinte sosem slowplay-elek set-et (főleg nem emelt kasszában), mivel az általános agro imidzsem-hez nagyon nem illik egy csekk ha én voltam a preflop emelő (bocs, itt már nem is limpről beszélek), ugyanis ekkor még a kevésbé tehetséges játékosok is óvatossá válnak és nem fizetnek ki, viszont ha bármit találnak szívesen jönnek akár visszaemeléssel is. Előző mondatból talán már feltűnt: részemről a megfelelőbb taktika inkább a preflop emelés a kis és közepes párokkal sh asztalos sng-ken. Nem baj, ha sokszor csak a vakokat visszük el, hiszen megadásnál szinte mindig két overcard-dal találkozunk, ha pedig visszaemelnek preflop, akkor többnyire nagyobb pár, illetve AQ-AK lapok lesznek ellennél, ha átlagos játékos. (Gyengék nem emelnek vissza, túl jók pedig ritkán vannak ugye :-)) Természetesen variálni kell a játékot mindig és egy-két limp is belefér (bár openlimptől kicsit ódzkodom továbbra is). Ami talán jótanács: raise-reraise után ne próbáljatok meg callolni kedves gyerekek, mert vagy hipp-hopp allinban vagytok egy szinte biztosan megvert párral vagy "csak" nagyon drága szetvadászat lesz, ami sosem lesz nyereséges matematikailag.
Nomost nagy semmiket mondtam csak azért, hogy leírhassam a "szettenkedés" nevű új kedvencemet :-))) Azt hiszem aki az én blogomat olvassa, az teljesen tisztában van a szetvadászat rejtelmeivel. De egyébként meg: Kit érdekelnek a saját lapok? Az a lényeg, hogy pontosan belőjük az ellenfél kártyáját és a tudását, valamint tűrőképességét (eldobja-e, ha én akarom? :-))) Talán ebben az egyben vagyok erősebb kicsit az átlagjátékosoknál és tudok pluszos lenni hosszútávon (az én limitemen persze, ami max 25-ös sh sng perpill.)
Na elég belőlem!